Főoldal · Filmkritikák · Dűne: Második rész

Dűne: Második rész

A homok politikája, vágás nélkül. Denis Villeneuve ott a legerősebb, ahol a hadsereg menete elnyeli a hőst.

A Dűne második része a hónap közepén újra moziba kerül, és a Pixelhu cooltúra rovata nem nosztalgiából ülte végig, hanem mert a játékok hete tele van birodalmakkal. A Royalsea vize és a Dűne homokja rokon kérdés: ki rendelkezik az úttal. Villeneuve filmje a választ nem párbeszédben adja meg, hanem a menet képében. Amikor a sereg eltűnik a porban, a hős arca kicsi. Ez a film politikai mondása, és egyben a legszebb kompozíciója.

A hang itt nem effektcsomag. A lábgépek, a tárnák és a suttogó parancsok a mellkasban ülnek. A vallás, amely Paul körül épül, nem győzelmi ív. A film gyanakszik a saját megváltójára, és ezt a gyanút a vágás tartja: a hívek közeli arca, aztán a távoli, már nem emberi menet. A palotai jelenetek ehhez képest sietnek. A báró és az udvar kevesebb levegőt kap, mint a sivatag, pedig a hatalom egy része ott tárgyal, nem a homokon.

A Pixelhu 9.0-t ad a filmnek a Horgonymércén, ugyanazon a skálán, mint a játékoknak, mert a rovat így összehasonlítható marad. Nem ugyanaz a műfaj. Ugyanaz a kérdés: a látvány dolgozik-e, vagy csak drága. Itt dolgozik. Aki a Koronahullám tengerére ül be utána, érezni fogja a különbséget a homok súlya és a víz meséje között.

Galéria

A jelenetek a cikkhez készültek. A játékmenet leírása a szövegben van.

Kapcsolódó: Koronahullám